Üdvözlöm honlapomon!

Fekete Gábor protokoll szakértő, kommunikációs vezető szakember vagyok.

Több, mint tíz éve foglalkozom protokoll és kommunikációs tréningek oktatásával.

Tudta azt, hogy egy komoly üzlet sikere azon is múlhat, hogy koccintáskor melyik kezében tartja a poharat?

Hogy az első 10 másodpercben- az első benyomások alapján-jóformán eldől, hogy kötnek-e Önnel üzletet?

Hogy egy japán vagy kínai üzletemberrel való tárgyaláskor árgus szemmel nézik, mit tesz a névjegykártyával?

Protokoll szakértőként az ilyen és ehhez hasonló, látszatra lényegtelen, ám annál komolyabb (anyagi, erkölcsi) következményekkel járó helyzetek helyes kezelését tanítom meg Önnek.

Az oktatásaimon a résztvevők megismerkednek a protokoll több területével és a mai alkalmazásának fontosságával, és ennek birtokában alkalmasak lesznek a fenti területek bármelyikén protokolláris rendezvények tervezésére, szervezésére, koordinálására, lebonyolítására.

Kommunikációs tréningjeimen a következő témaköröket járjuk körül:

  1. a különböző személyiségtípusok kommunikációja (szóban, írásban)
  2. konfliktuskezelés, kríziskommunikáció
  3. testbeszéd, gesztusok
  4. a szavakon kívül miből ismerem fel, hogy mit mond a másik?
  5. indulatkezelés
  6. használati utasítás nehéz emberekhez
  7. tárgyalástechnika 1X1
  8. empátia és önérvényesítés
  9. önbecsülés, önbizalom, énkép
  10. alapvető viselkedési formák
  11. a kommunikáció technikai elemei

Protokoll témakörök:

  1. a cégképviselet protokollszabályai (előadó és hallgatóság)
  2. munkahely légköre protokoll szintjén
  3. megjelenés kultúra
  4. dress code-ok
  5. gasztronómiai protokoll (éttermek, szállodák)
  6. titkársági, irodai protokoll
  7. ügyfélszolgálati protokoll és kommunikáció
  8. országok protokoll ismeretei (utazási irodák, szállodák, cégek)


Ha úgy érzi, bármely területen segíteni tudok Önnek, hívjon, vagy írjon bizalommal!
Fekete Gábor protokoll szakértő, kommunikációs vezető szakember
E-mail: gabor@protokollexpert.hu
Tel: +36-70-8827711

Referenciák:

  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései
  • Kodolányi János Egyetem képzései
  • Trófea Grill Éttermek képzései
  • Középiskolai képzések
  • Uralkodói házak előadás sorozat