post thumbnail

Döntök

Szerepkészenlét 2.rész

Konfliktusaink.

feketeg - 67 napja

Kedves Olvasóim!

Bízom benne, hogy mindenkit jó egészségben találok a nehéz időszak ellenére is. Ahogyan ígértem folytatom azt a sorozatot, ami a fejemben már összeállt.

Előző írásomban a szerepkészenlétről, a kommunikációról, a viselkedések kultúrájáról olvashattak, most pedig folytatom a sort azzal, hogy életünk sora, hogyan telik, különösen most.

Párkapcsolatban, munkatársként, üzleti partnerként egyáltalán nem mindegy, hogy kivel, kikkel kerülünk szembe, ki, vagy kik lesznek a szereppartnerek.

Akár magánjellegű, akár hivatalos két ember közötti viszony, ha együtt akarnak működni, akkor az optimális kapcsolatra kell törekedni.

Az úgy nem megy, hogy az egyik félnek folyamatosak az elvárásai , a másik pedig alkalmazkodjon a körülményekhez. Ideig óráig lehet ugyan, de hosszú távon működésképtelen.

Az sem működőképes, ha kizárólag mindig csak az egyik fél akarata a nyomatékos, és övé a döntés joga.

Tehát csak az optimális tényezők vezetik a racionális gondolkodást, ezek határozzák meg a viselkedést, az érzelmeket, és a kommunikáció stílusát is. (Persze a gondolkodásunk nem mindig racionális.)

Így tehát a hétköznapjaink része lesz a PROTOKOLL! - ha akarjuk, ha nem.

Mikor élünk meg konfliktusokat?

Köznapi értelemben a konfliktus ellentétet takar, és olyankor alakul ki, ha emberek között összeférhetetlen nézeteltérések keletkeznek. (pl. elvárások vannak, túl anyagias a gondolkodás, erőszakos a kommunikáció, elnyomja a másikat, és bizonytalanságban tartja őt).

Egyszerűen az egyén nem érzi magát biztonságban a másik mellett. Legyen az munkahely, párkapcsolat, vagy bármilyen más emberi kapcsolat.

Egy szóbeli támadás, viselkedések kritizálása, értékek kétségbevonása, a másik fél elnyomása, bármily módon....stb.

Ezekre az ember hangulatától függően reagál, mikor, hogy... sajnos általában indulati szinten, ami lehet bocsánatkérő, udvarias, de ha elfogy a türelem,  akkor agresszív, ami néha tettlegességig is fajulhat.

Sok esetben a kommunikáció teljes eltűnéséhez is vezethet, mert már nincsenek rá szavak. Az ember egy idő után rájön, hogy teljesen fölösleges minden szó az elnyomás miatt. De a hamu alatt mindig lappang a parázs...

Manapság is folyamatosan megéljük a konfliktusokat. Felgyorsult körülöttünk a feszültség, lassan követhetetlenné válnak a mindennapok, az évszakok szinte elválaszthatatlanok egymástól, hihetetlen mennyiségű információ zúdul ránk óráról-órára, amit nem tudunk olyan gyorsan feldolgozni, mint ahogyan azok jönnek.

Egyre felszínesebb a tájékozódás, ami vitákhoz vezet, és növeli az emberekben a feszültséget.

 

A konfliktuskezelés tízparancsolata Deutsch szerint:


1. Határozd meg, milyen konfliktusban vagy!

2. Tiszteld saját és mások szükségleteit!

3. Tégy különbséget az érdekek és az álláspontok között!

4. Ismerd meg mások, és ismertesd meg saját érdekeidet, hogy azonosítani tudjátok a közös és összeegyeztethető érdekeiteket!

5. Határozd meg a saját és a másik (konfliktusban álló) érdekeit, úgy, mint az együttműködés által megoldható problémát!

6. Figyelj oda a kommunikációra, ennek érdekében próbáld meg minél érthetőbben közölni az információkat!

7. Figyeld szubjektivitásodat, elfogultságodat, hamis ítéleteidet, sztereotípiáidat, amelyek a gyorsan kialakuló konfliktusokban gyakran jelen vannak!

8. Fejleszd konfliktuskezelő képességeidet!

9. Ismerd meg önmagad és ismerd meg saját felelősségedet, szerepedet, reakcióidat a konfliktushelyzetekben!

10. Őrizd meg a konfliktuskezelés folyamatában az erkölcsi érzékedet!


Legközelebb a személyközi konfliktusokról és viselkedéskultúráról olvashatnak.

Tartsanak akkor is velem!


Források: saját + O.A: Stílus és etikett, Sille István: Illem, etikett, protokoll, web tankonyvtar

Kép: pixabay.com


Vissza a blogra Véletlen cikk Hasonló cikkek