Miért fontos a kamaszkorban az önismeret?

Mi is az a kamasz önismeret?

 

„Az önismeret azt jelenti, hogy tisztában vagyok önmagammal, ismerem a jó és rossz tulajdonságaimat, tudom, hogy mivel lehet felvidítani és feldühíteni, ha akarok, tudok viselkedni. A kamasz önismeret sokkal bonyolultabb ennél. Mert változásban vagyok. Most kell megismerkednem azzal az érzéssel, hogy nem minden nap ugyanaz az arc néz vissza rám a tükörből. No és a testem. Gyakran szembesülök azzal, hogy megnőtt a lábam és persze a kezem is, én magam is megnőttem pár hét alatt. Hogy a kedvenc pólómat vagy farmeromat egy hónapig hordhatom csak, mert szűk lett és rövid a szára. No és a gondolataim, az érzéseim… „ – kezdte egy kamasz az ismerkedő beszélgetést.

Meglepett a tájékozottsága, a tudatossága.

Gimnáziumi óráim alkalmával többször találkoztam azzal, hogy a kamaszok igyekeznek ugyan viselkedni, de az önismeret hiányában nem annyira befogadóak.

Az első feladat a helyes és nyílt kommunikáció.

A második az énkép, a reális önismeret és önbizalom.

Lássuk, hogy hogyan épül fel mindez- a helyes viselkedés és illem kialakításában.

Mire jó az önbizalom?

Az életben nagyon sok a kihívás. Az, hogy mennyire sikerül ezeknek a kihívásoknak „válaszolni”, megfelelni, nagyban függ az önbizalom mértékétől és minőségétől. Vannak félénk, visszahúzódó kamaszok, és vannak nagyszájú, nagyhangú, agresszív kamaszok is. A megfelelő minőségű önbizalom segít a serdülőnek legyőzni a gátlásait és megbirkózni az új, ismeretlen helyzetekkel.

Az a kamasz, akinek kevés az önbizalma, többnyire magányos is. Van egy vagy két barátja, akik élik az életüket, és ha elmennek nyaralni vagy éppen nincsenek jelen az iskolában, akkor az önbizalom hiányos kamasz elárvultnak, magányosnak érzi magát. Mennyivel könnyebb annak a gyermeknek az élete, akinek nem csak barátai, hanem haverjai, csevegős kapcsolatai is vannak. A barát ritka kincs az életben, de a sok kellemes ismerős megkönnyíti az iskolai és a magánéletet.

Tartozni valahová: növeli az önbizalmat

Formálisan minden kamasz tartozik valahová. Elsősorban a családjába, aztán az iskolájába, az osztályába, a sport csapatba, a lakókörnyezetbe. Tartozni valahová önmagában is önbizalom növelő érzés, ám ha a környezet nagyon beszabályozza a gyermeket, vagy túlzottan megengedő, akkor az önbizalom sérül.

Ha a család és a mindennapi környezet túl szigorú, vagy teljesítmény centrikus, akkor a felnövekvő gyermek ritkán éli meg az elfogadottság érzését, hiszen amint „megugrotta a lécet”, máris újabb magasságokat kell megcéloznia, és az állandó teljesítménykényszer miatt sosem érzi elég jónak magát.

Ha a család és a mindennapi környezet túlzottan megengedő, akkor a gyermek korlátok nélkül éli az életét, ami nem engedi az egészséges önbizalom kialakulását. A gyermek bizonytalanná válik, ugyanis nem ismeri a lehetősége korlátait. Az egészséges önbizalommal rendelkező gyerekek szülei ésszerű korlátokat állítanak, mert pontosan tudják, hogy a korlátok nem csak akadályozzák a gyermeket, hanem kapaszkodóul is szolgálnak a részükre.

Ha a család tekintélyelvű és bármelyik szülő elnyomó, akkor szintén alacsony önbizalom alakul ki a gyermeknél, hiszen állandóan azzal szembesül, hogy nála „mindenki jobb, ügyesebb, okosabb, erősebb”.

A valahová tartozás azt is jelenti, hogy akik összetartoznak, mindannyian egy „értékrendszer” szerint élnek. Ha ez az értékrendszer a támogató szereteten alapul, ha a megértés és az egymás elfogadása az alapelv, akkor ez nagyban növeli a gyermek önbizalmát. Ha a kamasz megtapasztalta, hogy neki is lehet igaza, hogy a korlátok ésszerűek, mert minden együtt élőt védenek, akkor képes tiszteletben tartani a szülők kívánságait. Ha a kamasz tudja, hogy a szabályok megszegése nem büntetést, hanem következményeket von maga után, akkor nagyobb valószínűséggel fogja betartani a szabályokat.

A kamasz magabiztossága nagyban függ a szülők magabiztosságától. De nem csak attól függ. A magabiztos, önbizalommal teli szülő lehet minta is a kamasz számára, példakép, hogy ő maga is olyanná szeretne válni. De kiválthatja az ellenkező hatást is, és ilyen esetekben a kamasz kisebbrendűnek fogja érezni magát. A szülők mindig önmagukban keresik a „hibát”, akár ilyen a gyermekük, akár olyan, ám ez nem csak rajtuk múlik. Kamasz korban a gyermek már a legtöbbször maga dönti el, hogy milyen tanácsokat, korlátokat és lehetőségeket fogad el. A szülő fokozatosan elveszíti az irányító, nevelő szerepét és a tanácsadó szerepébe „öltözik át”.

A kamasz személyisége

A kamaszkor a változások kora. A változás élménye állandó feszültséggel jár. A kamasz saját életet akar, s ez úgy értendő, hogy maga akar határozni a dolgairól, és a saját felelősségére dönteni arról, hogy hova megy, mikor jön haza, mire költi a zsebpénzét, és kivel „lóg” a szabad idejében. Nincs is ezzel más gond (hiszen efelé tart a fejlődése), csak annyi, hogy ez az igény irreális, ugyanis a vágyak nincsenek összhangban a kamasz lehetőségeivel és képességeivel.

Érdemes megkülönböztetni a 11-13 éves kor önállósági konfliktusát a 16 éves serdülőkori önállósodási törekvésektől. A 11 éves még nem felnőtt akar lenni, hanem kamasz. Ő a gyermekkor végét várja. A „nagyokhoz” akar hasonlítani, öltözködésében, frizurájában, beszédfordulataiban, gesztusaiban, viselkedésében.

A serdülő felnőtt akar lenni. A serdülőkor régebben egy rövid átmeneti időszak volt a gyermek és a felnőtt kor között. 18-20 éves korukban házasodtak a fiatalok, és megkezdték a felnőtt életüket. Ma a serdülőkor egy hosszú ideig tartó, korlátolt felelősséggel megélt időszak. A kamaszkor ma egy sajátos életmód, ami tele van csoportos utazásokkal, táborozással sátorozással, jellemzője a barátságok és a szerelmek komolyra fordulása, a külsőségekben megnő az öltözködés és hajviselet jelentősége, fő tevékenység a fényképezés, filmezés, facebookozás, zene, zene, zene, tanulás, sport, ismeretszerzés, lelkizés.

Természetes, hogy ebben a sok változást hozó korban megnő a nehézségek, sőt a veszélyek száma is. Nehézségek jelentkeznek az emberi kapcsolatokban. A kamaszban kialakul egy kép arról, hogy milyenek a jó emberi kapcsolatok. Milyen a barátság, milyen a szerelem, milyen az egyenrangúság. Rengeteg csalódás éri, mert a megálmodott kapcsolatok többnyire nem olyanok a valóságban, mint az álmaiban. Csalódik a szerelmében, elárulják egyes barátok, kiközösítik az osztálytársak, és a felnőttekkel, sőt a szüleivel sem működik az egyenrangúság.

A kamaszkor mindenkinek fokozott pszichés terheket jelent. Nehezíti a kamaszok lelki egyensúlyának kialakulását és megtartását, hogy a személyiségük rugalmatlan, a környezetükben általában a negatív életszemlélet jellemző, s a felnőttektől is a könnyen elszabaduló indulatokat tapasztalják mintaként. Ezzel a háttérrel nehéz megélni a jó hangulatot, és nehéz belső békét, lelki egyensúlyt teremteni.

Aki tudatosan dolgozik önmagán, akinek megfelelő önismerete van, abban a kamaszban megnő a rugalmasság. Milyen is a rugalmas kamasz? Vannak érzelmei és véleménye, és ezeket nem értékeli át újra és újra, egy-egy apró látszat alapján. Például, ha a barátja egy másik fiúval vagy lánnyal beszélget, nem lesz féltékeny, és nem gondolja azt, hogy elárulták, vagy azt, hogy róla pletykálnak.

Akinek rugalmas a személyisége, az megbízik másokban. Van benne bátorság ahhoz, hogy szembeszálljon a saját félelmeivel, kudarcaival, gyengeségeivel, tévedéseivel. A rugalmas kamasz tud alkalmazkodni és tud kompromisszumokat kötni. Tud lemondani a barátja, a testvére, a szülei kedvéért, ám ezt nem viszi túlzásba, tehát nem válik önfeladóvá.

A gyermek jó minőségű önbizalmához nem elegendő, ha beszélünk róla, és ötletekkel buzdítjuk az önbecsülésre, az önmagáért való kiállásra. Ezt a viselkedést gyakorolni kell egy védett környezetben, ahol a kamasz a visszautasítás és a kritika veszélye nélkül kipróbálhatja magát az önbizalomtól duzzadó szerepben. Amit meg tud tenni egyszer, azt meg tudja tenni kétszer is, és amit meg tud tenni kétszer, azt meg tudja tenni többször is. És ha meg tudja tenni többször is, akkor az önbizalom a személyisége részévé tud válni.

forrás: saját + lelki titkaink