Kedves Olvasóim!

Sajátos olimpiaként is írhatnám az idei év 5 karikás sporteseményét, ugyanis a  2020. évi nyári olimpiai játékok, hivatalos nevén a XXXII. nyári olimpiai játékok egy több sportot magába foglaló nemzetközi sportesemény, amelyet 2020-ra terveztek, de a világjárvány miatt 2021-ben rendeznek meg Tokióban, Japán fővárosában. Hivatalosan a 32. újkori olimpia, mivel a sorszámozás értelmében az elmaradt olimpiai játékok is megrendezettnek számítanak. Ténylegesen – vagyis ha az elmaradtakat nem számoljuk bele – csak a 29. lesz.

2020. március 24-én bejelentették, hogy a koronavírus-járvány miatt az olimpiai játékokat elhalasztják, előreláthatólag egy évvel. Az esemény elnevezése nem változott.Március 30-án nyilvánosságra hozták, hogy az olimpiát 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik meg, nézők nélkül, üres lelátók előtt.

Ezen túl az éremátadás is érintésmenetes, hiszen az olimpai érmeket tálcán kínálva ugyan, de minden eredményes sportoló elveszi, és azt a saját nyakába akasztja.

Természetesen a lobogók és a nemzetek himnuszai sem hiányozhatnak az eseményről.

OLIMPIAI JELKÉPEK:

1. OLIMPIAI JELVÉNY

Az 5 világrész összefogását jelképező, egymásba  fonódó 5 karika:

  • Amerika (piros)
  • Európa (kék)
  • Ázsia (sárga)
  • Afrika (fekete)
  • Ausztrália
  • Új-Zéland (zöld)

2. AZ OLIMPIAI  LÁNG

1936-ban elevenítették fel. Olümpiában, Zeusz oltáránál,
lencse segítségével a Nap sugarai lobbantják fel. Futóváltó viszi az
Olimpia  helyszínére. „Égjen
az olimpiai láng nemzedékeken át, egy mindig magasabbra
törő, bátrabb és tisztább emberiség javára.” /CouberTain/

3. OLIMPIAI  ZÁSZLÓ

Fehér, szegély nélküli mezőben az olimpiai 5 karika.
1914-ben fogadta el
a NOB, de csak1920-ban lobogott először.

4. OLIMPIAI ESKÜ

1920-ban, az antwerpeni olimpián tettek először esküt
a sportolók, azóta minden olimpiai megnyitó
ünnepségen elhangzik. A versenybírók is esküt tesznek.

Előszőr 1908-ban, Londonban vonultak országuk
zászlaja alatt, formaruhában a sportolók.
Jelenleg a bevonulás a rendező ország  abc-sorrendjében történik, hagyomány azonban, hogy elsőként a görög sportolók jönnek, és a házigazdák zárják a sort.

5. OLIMPIAI JELSZAVAK:

citius (gyorsabban), altius (magasabbra),
fortius (erősebben).

Szurkoljunk együtt Magyarország sportolóinak!

forrás: padanyi.uni

kép: pixabay