Kultúrák

 

Milánó, a divat fővárosa

Igen, az. A divat és persze Észak-Olaszország fővárosa, világváros, iparváros, élő, lüktető élettel, s nemcsak kirakatokkal.

Milánó a divat mellett él is, és sokak véleményével ellentétben, nemcsak öltözik. A régi Milánó ugyanakkor korántsem volt ennyire fényűző. Egykoron kanálisokból állt, akárcsak Velence, ám ezeket Mussolini diktatúrája alatt feltöltötték, és mára már csak Porta Ticinese-Naviglo negyed maradt meg régi formájában. Ezen a városrészen tehát nem tükröződik olyan nyilvánvalóan a luxus és a csillogás.

A belvárost azonban már a divat, egy negyedrészét pedig teljes egészében Giorgio Armani uralja. Az ő divatháza a legnagyobb, amely a via Montenapoleonét, a divat sétálóutcáját nyitja meg, mely egy igazi bevásárlóközpontnak felel meg: Armani, Emporio Armani, Armani Casa márkák találhatóak itt, sőt még egy saját kávézót, és a Nubu nevű éttermet is az épületben üzemelteti Giorgio Armani. Akárcsak a híres Armani éjszakai klubot. Ide olyan hírességek járnak, mint Paris Hilton vagy Victoria Beckham, de Armanit is megtalálhatod a VIP Lounge-ban (persze testőreivel körülvéve). Sőt még a konkurens divattervezők, Domenico Dolce és Stefano Gabbana is szívesen szórakoznak itt.

Milánó a divat iparvárosa. A külvárosokban találhatóak a nagy cégek gyárai, és költőien azt is mondhatjuk: ha a divat szellemi szülőatyja Párizs, akkor Milánó az, ahol életre kelnek a darabok. Óriási élmény végigsétálni a via Della Spigán is, amely párhuzamosan húzódik a via Montepoleonéval. Itt is az egyik luxusüzlet éri a másikat: Cartier, Moschino, Roberto Cavalli, Bulgari, Tiffany, Tod’s, Valentino, Fay, Malo: csak néhány a sok közül. Ne felejtsük el a számos showroomot sem, amelyek talán a legfontosabbak a divatipar számára, hiszen az egész világról itt rendelik meg a kollekciókat.

 

A Brera-negyed és a Dóm-tér

A belvárossal ellentétben, ebben a negyedben inkább a bohém, művészi hangulat uralkodik, és itt találhatóak a legjobb éttermek és kávézók. Például híres Da Claudio, amely egy színvonalas szusibár; a nyers halakat friss salátával és proseccóval kínálják. A Brera utcáin esténként a jósnő kirakják hangulatos lámpákkal és varázsgömbökkel díszített kis összecsukható asztalaikat. Én tíz euróért megtudhattam, hogy mit hoz a jövőm a szerelemben, húsz euróért pedig már a munkámról és a sikerre való esélyeimről is érdeklődhettem. A jósnő öt perc után kitalálta, hogy a divatszakmában dolgozom, vagyis valóban érti a mesterségét (Persze ebben a városban jó eséllyel véletlenül is beletrafálhatott).

 

Ausztria

Államformája szövetségi köztársaság. Az köztársasági elnök az államfő, a kormányt a kancellár vezeti. Törvényhozó szerve a 183 fős nemzetgyűlés, illetve az 58 fős szövetségi gyűlés. Népessége 8 millió, fővárosa Bécs: 1,8 millió lakossal.

Az Alpok országa sajátos közvetítő szerepet tölt be Európa keleti és nyugati része között. Náluk is hasonló az etikett és protokoll, mint hazánkban. Az osztrákok sokkal kedélyesebbek, mint északi szomszédaik, élvezik a jó humort.

Ez a társasági élet sava-borsa a Gemütlichkeit .

Már a köszönésben is megnyilvánul, hiszen a barátságos üdvözlés, a spanyol Habsburgoktól átmenekített kézcsók gyakori jelenség. A németes, napszakhoz igazodó köszönés mellett a Grüss Gott = Adjisten a leggyakoribb forma.

Alkalmazzák a hölgyek esetében „Gnédige Frau”= kegyelmes asszony megszólítást is. A név szerinti megszólítást szívesen váltják fel az úr és a rang együttes alkalmazásával: Herr Direktor, Herr Doktor.

A bemutatkozáskor kínosan ügyelnek a hallott név megjegyzésére és ezt másoktól is elvárják. Épp ezért nem sértő, ha még egyszer rákérdezünk!

/ segíthet ezen a névkártya használata, melyben az európai normák érvényesülnek /

Öltözködésben a német és az olasz divat a meghatározó, kedvelik a fényes külsőségeket, az ezen való megjelenés a konzervatív előírásokat követi.

Az osztrákok nagy virágkedvelők, ezért sohase felejtsünk el otthoni vendéglátás esetén ajándékként a háziasszony számára vinni.

Az osztrák konyhaművészet a monarchikus időkre vezethető vissza. Mária Terézia idejében cseh, morva, horvát, szlovén, magyar, szlovák szakácsnők főztek, így a sokféleség jellemzi a mai napig az ételválasztékot. Lehet, hogy ez alapján kerültek a „sógorok” a legmagasabb kvalifikációba a gasztronómia területén. Az olaszoktól a tésztafélék, a csehektől a knédli = gombóc, a magyaroktól a paprikaízesítés, a franciáktól a Wiener Schnitzel kerültek be az osztrák konyha kedvelt ételei közé, mára meghonosodva. Kedvelt a főtt marhahús.

Az italok választékában a minőségi osztrák sörök „Puntigamer, Schwechater, Ottakringer, Zipfer”, mellett a bor is jelentős szerepet játszik az étkezéskultúrában. A kávét mind németesen, mind olaszosan ismerik, külön recept alapján készül a Wiener Café és a kapucíner.

A borravaló 10 – 15% közötti összeg, a szállodai szoba és az éttermi számlájában benne van.

Vallás területén a katolikus egyház szerepe a vezető.

 

 

Az arab országok illemtana:

Nem árt tudni, ha ide utazol nyaralni:

-a vallás neve iszlám, a követőjéé muszlim, és nem mohamedán;

-a mecsetbe konzervatív öltözékben, cipő nélkül kell belépni, a cipőt a talpával lefelé (a lábbeli tisztátalan!) a bejárat előtt kell hagyni;

-imádkozó ember előtt nem szabad elhaladni;

-arab (vagy török) férfitól nem illik érdeklődni a felesége, vagy a család nőtagja felől;

– a vendéglátás általában nyilvános helyen (étterem, klub) történik, ha viszont a vendéglátó lakásában, nem szükséges ajándékot vinni, vagy a feleségnek virágot küldeni. Ha a feleség nincs jelen, nem illik érdeklődni utána. Ha a házigazda felkéri a hölgyvendégeket, hogy csatlakozzanak a háziasszonyhoz, e kérésnek feltétlenül eleget kell tenni;

-kutyát ábrázoló ajándék nem adható, mert a kutya – és a cipő – az iszlám országokban tisztátalan, társalgás közben ezeket a témákat kerülni kell;

-a lakásban vagy az irodában látott tárgyakat nem illik dicsérni, mert ősi szokás szerint azokat fel kell ajánlani a vendégnek;

-az arab nőket nem illik mereven nézni;

– az élvezeti cikkeket nem szabad bal kézzel megfogni. Az arabok a cigarettát nem dobozból kínálják, hanem kivesznek egy szálat, és átnyújtják;

-a nők ne viseljenek mélyen kivágott, ujjatlan, a vállat szabadon hagyó vagy túl rövid ruhát, és nadrágot sem;

– az üzletfelet nem szabad felhívni délután kettő és négy óra között vagy vallási ünnepek (például Ramadán) idején;

– fényképezni csak a megengedett helyeken lehet, és ott is csak diszkréten;

– beszéd közben nem illik a partnerre mutogatni. Gesztikulálás közben az ujjakat össze kell zárni.

– Az alku az araboknál kötelező.

– Arab szokás szerint minden szolgáltatásért külön díjazás jár. A borravaló a szállodákban és a jobb éttermekben a számlán szerepel 10-15 százalékos összegben, de ezen kívül elvárják az otthagyott borravalót is.

– Enni csak jobb kézzel lehet, ballal nem, mert azt tisztátalan dolgokra használják.

-Ha a házigazda az ételből a legfinomabb falatokat kézzel teszi a vendég szájába, az nagy megtiszteltetés.

– Bort a muszlim nem ihat.

– A kínált üdítőt, vizet visszautasítani nem szabad, mert sértő, az utolsó cseppig kiinni illetlenség.

-A csészét nem illik letenni, a harmadik kínálás előtt vissza kell adni annak, aki adta.

-A köszönés, üdvözlés jobb kézzel történik.

-A távollévőket nem szidalmazhatják, nem kritizálhatják.

 

 

Svájc illemtana

Államformája huszonnyolc szuverén kanton államszövetsége. Az elnök egy személyben állam és kormányfőKét törvényhozó testületük van, az egyik a 46 fős Államtanács, míg a másik a kétszáz főből álló Nemzeti Tanács. Semlegességüket 1815. óta féltőn vigyázzákNépesség: 6,8 millió, fővárosuk Bern, 3ooooo lakosú.

A társadalmi életre a francia, a német és az olasz nyelvterület van hatással, amelyhez a helyi sajátosságok is társulnak. A 28 mini állam / kanton / színes kavalkádja azért nem annyira veszélyes, hiszen mindig számíthatunk a pontosságukra, megbízhatóságukra, felkészültségükre, udvariasságukra.

70%-uk németül, 20%-uk franciául, 10%-uk olaszul beszél, de hivatalos nyelv a rétoromán is / latin /.

Hivatalos szokásaikban a beszélt nyelv – anyanyelvükön szeretnek tárgyalni! – a mérvadó.

A magánszférában sajátságosan keveredik a konzervatív gondolkodás, a szabadságjogok védelme, a hatósággal szembeni bizalmatlanság, a nők egyenjogúságának felemás elismerése (az első európai orvosnő svájci volt, de választójogot csak 1970-ben kaptak a nők!) és mély tisztelete, a származásra utaló hagyományok megbecsülése. A pontosság tisztelete fontos, és nem csak a Doxa óránál.

A döntéseiket a német és francia anyanyelvű svájciak esetében az objektív tények határozzák meg, az olaszok számára az emocionális hatások is fontosak.

A döntés felelőssége mindig az egyéné, a döntéshozás folyamata lassú, magában foglalja a résztvevők személyes kapcsolatának épülését is.

Az üzletkötésben nem szívesen látott a humor.

Július – augusztus a szabadságolás időszaka, nem tanácsos az üzleti próbálkozás. A személyes kapcsolatok kialakításához időre van szükség.

A névjegykártya itt is megszokott, és a tradíció elismert, érdemes a cég alapítását feltüntetni a kártyán.

 

Az üdvözlésnél a kézfogás az elfogadott, még a gyermekeket is erre nevelik. A legjobb társalgási témák a sport, az utazás és a politika. Az időseknek nagy tisztelet jár. Ritkán hívják vendégeiket otthonukba.

Megjelenésükben egyszerűek, nem hivalkodóak, a nemzetközi normák irányítják öltözködésüket, viselkedésüket. Nem szeretik a drága ékszereket.

Zsebre tett kéz nem illő.

A svájci konyhára is jellemzőek a sajátos ízek, de nem annyira kényesek, mint a franciák vagy az olaszok. Teljes étkezés náluk az esti. A kiszolgálásban pedánsak.

Az árviszonyok tekintetében jellemző, hogy gazdag ország. A borravaló mértéke ezért a 15% körül van, és kiszolgálási díjként szerepel a számlán.

Csak az otthoni meghívás esetére érdemes ajándékot vásárolnunk, ekkor virág és csokoládé a megfelelő.

Vallás: 48% római katolikus, 44% protestáns.

A gesztusok terén visszafogottak, rágógumizás a nyilvánosság előtt illetlenség. Hátba- vagy vállon veregetés sem divat arrafelé.

 

 

Norvégia illemtana: 

Államformája alkotmányos királyság. Az államfő a király, a vezetésben részt vesznek még a miniszterelnök és kabinetje. A végrehajtó hatalom a Királyi Tanács kezében van. A parlament egykamarás = Storting.

Lakossága 4,3 millió, 65%-uk a tengerparton él. Főváros Osló 456000 lakos.

Viselkedésük alapjaiban a svédekhez hasonló, csak kevésbé feszes. A zárkózottság és a magasszintű lakáskultúra rájuk is jellemző. A humort nehezen kezelik. A címekre, rangokra a magánéletben nem sokat adnak.

A hivatalos érintkezésben a formális udvariasság elvárásainak viszont illik eleget tenni. A pontosságot nagyra értékelik. Az ésszerűség a vezérelvük.

A tárgyalások időkeretét rögzítik, számukra elegendő az írásos megállapodás.

A személyes téma kerülendő. Ne bírálja őket és életüket, ők is toleránsak.

Társalgási téma lehet a hobbi, sport, politika és az utazás.

A hivatalos nyelv a norvég, a kisebbségi lappok saját nyelvüket használják.

Az üzleti életben sokan beszélik az angolt. Az üdvözlés kézfogással jár.

Az öltözködésben a svédeknél említettek a mérvadók.

A társasági életben az amúgy individualista norvégok hajlamosak közlékennyé válni.

Az étkezéshez, mint az északi népek, általában nagymennyiségű rákot, halat, lazacot fogyasztanak. Minimális fűszerrel és vajjal főznek.

Remek előételeik vannak, zömében tengeri eredetűek. Fő attrakció náluk is a „koltbrod”/ hidegasztal /, amely a svédasztal megfelelője.

A szendvicsük neve: smörbröd, az aperitif neve dram ,az italválaszték hasonló a svédekéhez.

A dohányzási illemszabályokra ügyelni kell, mert erősen vigyáznak egészségükre. Az utcán dohányzó nőket a svédekhez hasonlóan elítélik.

A borravaló intézménye későn alakult ki náluk, a szállodákban éttermekben kiszolgálási díjként van a számlán feltüntetve, mértéke 10-15%.

Vidéken nincs ilyen elvárás.

Ajándék otthoni meghíváskor virág / ne fehér! /, likőr, bor, csokoládé. A szeszes italok magas adó alá esnek, így becses ajándéknak számítanak. Üzleti ajándék közepes értékű, de díszesen csomagolt legyen.

A vallás itt is a lutheránusok döntő többségét mutatja, 94%.

A gesztusok terén az „OK.” mutatása súlyos sértés. A fejjel intés a hívást jelenti.

A szemkapcsolat , mint Skandináviában mindenütt , itt is fontos része a kommunikációnak.