Kedves Olvasóim!

Minden emberi magatartást otthonról hozunk. Kell hozzá a „gyerekszoba”… de azt is fontos tudni, hogy  az emberi kapcsolatokat három normagyűjtemény szabályozza.

Az első  a törvény, ez a legerősebb szabályozó eszköz, Hammurapi óta.

A második az erkölcsi elvárások, – be nem tartásuk esetén lelkiismeret furdalásuk lesz az embereknek. Ezek általában vallási alapokon nyugszanak.

A harmadik normarendszert a viselkedési normák és konvenciók alkotják. Ezek a legszembetűnőbbek napi kommunikációnkban, ezek alapján mondják azt, hogy valaki „angolosan visszafogott”, vagy „franciásan elegáns” vagy „olaszosan szenvedélyes”.

Nos. Igyekszik az ember ezt a három normát szem előtt tartani mindennapjaiban, mégis megesik, hogy akár személyében, akár név szerint is támadás éri, és talán nem is közszereplő, hiszen rájuk más szabályok vonatkoznak.

Mindenkit megillett az adatvédelem, és a személyiségi jogai. Sérelmük esetén  meg kell tenni a jogi lépéseket. Főleg akkor, ha nevével, tevékenységével, vagy szakmaiságával teszik mindezt. Ez is protokoll! Tudni illik, hogy mit illik.

Az európai normákra épült az egyetlen kodifikált illemgyűjtemény, a diplomáciai protokoll is, melynek szabályait az 1961-es bécsi szerződés rögzítette.

Sajnos a felgyorsult pénzközpontú életharcokban a „nekem jó így” és a „rohanok” hozzáállás elnyomta a magyarokban élő alapvető udvariasságot.

Tegyünk érte, hogy ez ne így legyen!

Forrás: Stílus és etikett

Kép forrás: csermelyblog.tehetsegpont.hu