Kedves Olvasóim!

A mai napon iktatták be az Amerikai Egyesült Államok 45.elnökét, Donald Trump elnököt.

Kelet-európai idő szerint  január 20-án, délután fél négykor kezdődött a ceremónia

Hol történik a beiktatás?

1801, azaz az USA harmadik elnökének beiktatása óta a ceremóniát a fővárosban, Washingtonban tartják, négy évente. Hivatalosan ezzel veszi kezdetét a megválasztott elnök mandátuma.

Az Egyesült Államok első elnökét, George Washingtont még a New York-i Szövetségi Palotában iktatták be, de a város túl zajosnak és kényelmetlennek bizonyult a szertartáshoz.

A hideg, téli idő pedig a washingtoni Kapitólium épületébe kényszerítette az eskütételt William Howard Taft (1909) és Ronald Reagan (1985) esetében.

Mi történik a beiktatás során?

Az Egyesült Államok alkotmánya egyetlen mozzanatot ír elő, ez pedig az eskütétel, amelynek washingtoni idő szerint pontban délben kell megtörténnie. Az eskü szövegének elmondásával a megválasztott jelölt hivatalosan is elnök és a hadsereg főparancsnoka lesz.

Az elnöki eskü előtt nagyjából negyedórával leteszi a hivatali esküt az alelnök is. Azért ő az első a sorban, hogy akkor is legyen demokratikusan megválasztott vezetője az országnak, ha az elnök éppen az eskütétel közben halna meg.

Az évek során rengeteg hagyomány társult a beiktatási ceremóniához. Így ez ma már egy egész napos esemény, parádéval, beszédekkel és bálokkal.

Rendszerint a megválasztott elnök reggel érkezik a Fehér Házba, ahol megiszik egy teát a leköszönő elnökkel. Ezután indulnak együtt a Capitolium előtti térre, az eskütétel helyére. Eddig három leköszönő elnök tagadta meg a közös sétát utódjával: John Adams (1801), John Quincy Adams (1825) és Andrew Johnson (1869).

Mi áll az elnöki eskü szövegében?

A pontos szöveg magyarul: „Ünnepélyesen esküszöm, hogy az Egyesült Államok elnökének tisztét híven gyakorolom, és legjobb képességeim szerint fenntartom, óvom és megvédem az Egyesült Államok alkotmányát”. Ehhez hozzátehető még az „Isten engem úgy segéljen” kifejezés, de ezt nem írja elő az alkotmány.

Az elnökök általában az eskü közben bal kezüket a Bibliára teszik, de ezt sem követeli meg semmilyen jogszabály. Franklin Pierce (1853) és John Quincy Adams (1821) a törvénykönyvekre tette kezét, Lyndon Johnson egy dallasi repülőgépen talált katolikus misekönyvet használt, Theodore Roosevelt (1901) könyv nélkül esküdött fel. Dwight Eisenhower (1953), George H.W. Bush (1989) és Barack Obama több Bibliát használt.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=4&v=S4VoolvEsyQ

Donald Trump magyar idő szerint január 20-án este hatkor letette az esküjét, és megtartotta beiktatási beszédét.

Már ő az USA 45. elnöke, beköltözik a Fehér Házba.

Trump már aláírt elnöki döntéseket, kinevezéseket, de igazán hétfőtől, janár 23-tól  kezd majd bele a kormányzásba.

Esküt tett és ezzel hivatalba lépett Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke. Barack Obama eddigi elnök és családja helikopteren elhagyta az amerikai fővárost. Elhagyta a szövetségi fővárost Joe Biden volt alelnök is.

forrás: internet