Illemszabályok, amit minden gyereknek tudni kell(ene):

A gyerekek szertelenek, de azt nem kell elnézned, ha csemetéd neveletlen. Hogyan taníthatjuk jó modorra?

Sokan úgy gondolják, hogy a
kisgyerekeknek több dolgot el lehet nézni, mint a felnőtteknek. Ebben
van is némi igazság, hiszen nem várhatod el csemetédtől, hogy minden
helyzetben olyan fess legyen, mintha skatulyából húzták volna elő.

Teljesen természetes, hogy egy gyerkőc
nadrágja foltos lesz a parkban, játék közben hangoskodik, és otthon
sokszor annyira virgonc, hogy nem képes egy helyben megmaradni. Ettől
függetlenül azonban nem kell elnézned neki, hogy nagyobbacska korában is
sáros cipővel trappoljon át az alapvető illemszabályokon, miközben te
csak pirulsz a színházban vagy az étteremben.

Ha szeretnéd, hogy ne csak babaként
tartsák angyali gyermeknek a rokonok és a barátaid, tudd meg, mi az,
amit már az ovi vége felé is elvárhatsz a kicsitől, és vezesd be az
együttélés alapvető szabályait úgy, hogy ne kelljen alkukba
bocsátkoznod!:-)

TEHÁT:
Mindennapos udvariasság

A gyerekek őszinték, ezért gondolkodás
nélkül hajlamosak kínos kérdéseket feltenni az embereknek a súlyukról
vagy akár a magánéletükről. Sőt beszólni! Nem kicsit:-) A megmosolyogni
való tapintatlanságokból azonban nem következik az, hogy az udvariatlan
modort is el kellene nézned csemetédnek.

A gyerek úgy kommunikál a környezetében
élőkkel, ahogy a családban tanulja, ha tehát szeretnéd, hogy ne kelljen
miatta pirulnod, tartsd magad az elveidhez otthon is! Ha már egyszer a
mi van kérdésre elmagyaráztad, hogy udvariasabb, ha úgy mondja, hogy
tessék, ne válaszolj neki, amíg nem az általad elvárt módon teszi fel a
kérdést, illetve csak akkor, miután megemlítetted neki
figyelmetlenségét.

Ha te mégy vendégségbe:

Ilyenkor szintén ünneplőbe öltözöl. Illik ajándékot is vinni.
Ajándékozni olyasmit szokás, aminek biztosan örül az, aki kapja. Nem az
ajándék nagysága, értéke a fontos, hanem a szeretet, amivel átadjuk.
Fejezzük ezt ki néhány kedves szóval is.
Gyakran virággal köszöntjük vendéglátóinkat. Páratlan számú szálat illik
vinni: egyet, hármat, ötöt stb. Ez csak a nagyobb virágokra vonatkozik,
mint a rózsa, szegfű, kardvirág. A mezei virágokból összeállított csokorban nem kell számolni a szálakat.
Végül : nem illik sokáig maradni ! Időben köszönj el vendéglátóidtól és köszönd meg a meghívást.

Beszélgetés
Beszélgetni nagyon jó, főleg, ha figyelünk a másikra.Ilyenkor
szembefordulunk egymással, – hiszen háttal nem lehet társalogni – és
egymás szemébe nézünk. Beszélgetés közben nem vágunk egymás szavába.! Ne
akarjunk mindenáron a középpontba kerülni. Úgy beszélgessünk, hogy más
is szóhoz jusson. Ha mindig csak egyvalaki akar szerepelni, a társaság
többi tagja végül elfordul tőle.

VISELKEDÉS AZ UTCÁN

A járdán nem illik rohangálni, másoknak
nekimenni. Ha véletlenül mégis megtörténik, akkor bocsánatot kell kérni.
Ha a túloldalra szeretnél átmenni, állj meg a járdaszélen, előbb balra,
majd jobbra nézz nem jön-e valamilyen jármű. Nagyobb városokban
közlekedési lámpa segíti a gyalogosokat.
Ha kilépsz az utcára, igen sok veszély leselkedik rád. Az úttest a
járműveké, a járda a gyalogosoké. Úgy közlekedj, hogy ne történjen
bajod, de másnak sem.
Néha nagyobb távolságot járművel kell megtenni. Ha buszra , villamosra
szállunk, akkor sem illik rendetlenkedni, futkosni, túl hangosan
beszélgetni, másokat zavarni. Fagyival nem szabad felszállni..Ha van
elegendő hely, le is ülhetsz. Ám gyakran sok az utas, ilyenkor helyesen
teszed, ha átadod az ülőhelyedet az idős néninek, a fáradt, öreg
bácsinak.Te pedig megállsz mellette, és kapaszkodsz, nehogy eless egy
hirtelen fékezésnél.

Hajrá! Gyerekek-felnőttek!

Saját forrás, illmekódex, internet