Hogyan illik kávézni?

Reggel álmosan, kócosan kimész a konyhába, megnyomod a
gombot a gépen, vagy megtömködöd a kotyogóst, majd fogod a csészét, és
lehuppansz az első székre. Ismerős, ugye? Otthon, magányunkban természetesen
úgy isszuk a kávét, ahogy csak szeretnénk, viszont jó, ha tudjuk, ha közösségbe
megyünk, hogy bizony a kávézásnak is vannak illemszabályai!

Alapvető dolog, akár barátokkal, akár üzleti
partnerekkel, vagy egy hivatalos eseményen kávézunk, hogy a kiskanalat a csészében benne hagyni
illetlenség, az kizárólag a cukor, a tej felkavarását szolgálja. Használat után
mindig helyezzük a kistányérra, és azt ugye mondanom sem kell, hogy a tejhabot
nyilvánosan nem nyaljuk le róla, ugye? J Ugyanígy arra is figyeljünk
oda, hogy halkan
keverjük a kávét, nem csilingeljünk percekig a kiskanállal, mert az
idegesítő lehet a környezetünk számára, őszintén, néha engem is meg tud
őrjíteni.

A kávézás nagyon jó közösségi élmény, kiszakít egy kicsit a
rohanásból. Ezért, ha társaságban kávézunk, akkor adjuk meg a tiszteletet barátainknak,
családtagjainknak azzal, hogy nem a telefonunkat nyomkodjuk folyamatosan, hanem
megadjuk a tiszteletet azzal, hogy kiélvezzük ezt az időt és beszélgetünk egy
jót.

A cukrot kiskanállal
tegyük a kávéba, ne hajigáljuk bele a kockacukrot! Nem elegáns, arról nem is beszélve,
hogy a kávé kifröcsöghet.
A csészét mindig
a csészealjra helyezzük vissza, és az üres cukros zacskót is ide tegyük.
Ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy mi kínálunk egy hivatalos ügyben érkező
vendéget, akkor figyeljünk arra, hogy a kávét csészealjra helyezett kávéscsészében illik tálalni,
amelyen a csésze füle mellett jobb oldalon egy kiskanál is van, a bal oldalon
pedig három kockacukor. A kockacukor azért is ajánlott, mert a papírtasakban lévő
cukrot fel kell tépni, aminek során annak tartalma kiszóródhat. A tejet, tejszínt
külön kis kancsóban kell felszolgálni, és a kávé mellé egy kis pohár vizet is kötelező adni – általában másfél decis pohárban. Itthon általában a kávé után isszuk
meg, pedig Olaszországban teljesen mást diktál az etikett, ott ugyanis a kávé
előtt öblögetnek a vízzel, hogy ezzel felkészítsék az ízlelőbimbóikat
az élményre.

Télen jól tud esni, ha a forró csészét markolásszuk, jól
átmelegíti az elgémberedett ujjainkat. Ez papírpoharas verzióknál még elmegy, de egy elegáns kávézóban
határozottan jobb benyomást kelthetünk, ha a csésze fülét fogjuk
csak, és úgy emeljük a szánkhoz. Annyira nem bonyolult, ugye?

forrás: kaveklub.reblog.hu

Vendége voltam a Duna TV család barát című magazinműsorának, hol a kávéházi protokollról beszélgettünk!Tekintse meg az adást a következő linken:

https://mediaklikk.hu/video/csalad-barat-2019-10-29-i-adas/?fbclid=IwAR3vm0iQbZTnNtW3GVWcs8fzA-50bioSc3Al_UbJSxLThIL2RhWXt5xW4E4

és a facebbok live-on folytattuk:

https://www.facebook.com/csaladbarat/videos/702640760234408/UzpfSTEwMDAwMTQ1Mzk2NjM4MzoyNjM2OTEwNTk2MzY3Mzgw/

Borítókép link:

Free-Photos képe a Pixabay -en.