Kedves Olvasóim! Követőim!

Ígéretemhez hűen a kommunikációs szféra magánterületeire irányítom most a figyelmet.

Bizony az emberek magánéleti feszültségei nem tartoznak másokra. Már velem is előfordult, hogy ilyen területre „tévedtem”, jelen voltam az ilyen pillanatoknál egy-egy rendezvény alkalmával….és bizton állíthatom, hogy az illető pár mindenkire átragasztotta„remekbe szabott” hangulatát. Onnantól el lehet képzelni milyen volt a buli folytatása…pontosan…semmilyen.

Azok között kell maradnia ezen vitáknak, akik generálták, illetve elszenvedték. Másokat ezzel ne terheljen senki.

A pár, ha már nem pár szintén érdekes szituációkat okoz. Nyilván közös életük során szereztek új barátokat, ismerősöket, sőt nekik is voltak ismerőseik, barátaik, még ismeretségük előtt. Így életük ismert, még a közös életük is. Ha már vége, akkor egyrészt nem kell firtatni, és nem kell haragot tartani a régi ismerősökkel sem. Bár túlzásokba sem kell bocsátkozni.

Előfordult már esküvők alkalmával, hogy a fiatal párnak a szülei már nem voltak együtt…ergo…el kellett egymást”viselni” a nagy napon gyermekük kedvéért. Nem volt könnyű koordinálni.

Amikor bekövetkezik egy válás, egy szakítás –  az ismerősöket, a barátokat is válaszút elé állítja. Ez komoly konfliktusokhoz is vezethet. Ügyeljünk rá! Megfigyelhető azonban, hogy általában a nők a nőkkel, a férfiak a férfiakkal maradnak kapcsolatban.

Helyesen akkor járunk el, ha mindkét barátunkkal normalizált viszonyt tartunk fen. Kivételt képez, ha olyan erős a kötődésünk érzelmileg, barátilag az egyik félhez, hogy egyértelmű az kinek az oldalán állunk.

Bármi is a helyzet, mindenesetre óvakodjunk a vélemények kinyilvánításáról, és az elhamarkodott ítéletektől is. Ne feledjék: Minden éremnek két oldala van!

Olyan is előfordult már, hogy a felek kibékültek, újra összejöttek. Ciki ha előtte ítélkeztünk volna. Ne tegyük! Nincs értelme, és semmi közünk hozzá.

Az efféle bizalmaskodás és a sugdolózás mindenkor a rossz modor megnyilvánulása.

Az is előfordulhat, hogy az egykori pár tagjai önmagukban, vagy új párjukkal együtt van jelen egy eseményen. Ilyen esetben ügyelni kell a kommunikációra (nem kötelező). Ültetett program esetén pedig a kellő távolság betartása szinte egyértelmű.

Következő cikkemben a meghívásokról olvashatnak.

Köszönöm, hogy ma is velem tartottak!

Jó egészséget, és szép májust kívánok!

Gábor by protokollexpert

Forrs: saját+ SM:Köszönöm, kérem